A Rebirthing azáltal éri el
„teljesebbé” tevő hatását, hogy feloldja azokat a blokkokat, amelyek a szabad
energiaáramlást teszik lehetővé.
Ezek a blokkok nem mások, mint
fájdalmas, traumatikus érzelmi konglomerátumok, (jungi foigalmakkal élve)
komplexusok határoló falai. Azáltal, hogy ezek leomlanak, az
általuk tárolt tudattalan tartalom – mely addig autonóm életet élt, „madzagon
rángatva” tulajdonosát -, integrálódhat a tudatba, növelve a személy
tudatosságát és szellemi-lelki egységét.
Ugyanakkor van annak egy optimuma, hogy milyen tempóban és mennyiségben
„szabadíthatók” ki a személyiség árnyékába száműzött tartalmak. Fontos, hogy
csak akkor és annyira nézzen szembe a kliens velük, amikor és amennyire készen
áll erre
Ezt a célt nagyon jól szolgálja a
Rebirthing légzés gyöngédsége, az a tény, hogy a személy saját ritmusában és az
általa elérhető mélységben lélegzik. Teljesen önálló légzés eseltén a személy megreked azon a szinten, ahová egyébként, hétköznapi éltében is képes eljutni. Fejlődés azonban azáltal érhető el, hogy
az ember kilép a komfortzónájából. Ehhez kell egy segítő, aki segít úgy kibontani az élményeket, hogy azok mögöttes mintázata tudatosabbá válhasson, illetve akinek a biztonságot nyújtó támogatása és biztatása lehetővé tegye, hogy a személy meghaladja saját korlátait. Ugyanakkor meg kell őrizni a pszichés
integritást, tehát ennek a lépésnek az ismeretlen területek felé akkorának
kell lennie, hogy hogy az még elbírható legyen. Ennek az optimumnak az eltalálása elméleti felkészülést, gyakorlati tapasztalatot és természetesen óriási intuitív ráhangolódást igényel a légzéskísérő részéről.
