Mennyire mélyre kell menni Rebirthingben?

A Rebirthing azáltal éri el „teljesebbé” tevő hatását, hogy feloldja azokat a blokkokat, amelyek a szabad energiaáramlást teszik lehetővé.

Ezek a blokkok nem mások, mint fájdalmas, traumatikus érzelmi konglomerátumok, (jungi foigalmakkal élve) komplexusok határoló falai. Azáltal, hogy ezek leomlanak, az általuk tárolt tudattalan tartalom – mely addig autonóm életet élt, „madzagon rángatva” tulajdonosát -, integrálódhat a tudatba, növelve a személy tudatosságát és szellemi-lelki egységét.  

Ugyanakkor van annak egy optimuma, hogy milyen tempóban és mennyiségben „szabadíthatók” ki a személyiség árnyékába száműzött tartalmak. Fontos, hogy csak akkor és annyira nézzen szembe a kliens velük, amikor és amennyire készen áll erre

Ezt a célt nagyon jól szolgálja a Rebirthing légzés gyöngédsége, az a tény, hogy a személy saját ritmusában és az általa elérhető mélységben lélegzik. Teljesen önálló légzés eseltén a személy megreked azon a szinten, ahová egyébként, hétköznapi éltében is képes eljutni. Fejlődés azonban azáltal érhető el, hogy az ember kilép a komfortzónájából. Ehhez kell egy segítő, aki segít úgy kibontani az élményeket, hogy azok mögöttes mintázata tudatosabbá válhasson, illetve akinek a biztonságot nyújtó támogatása és biztatása lehetővé tegye, hogy a személy meghaladja saját korlátait. Ugyanakkor meg kell őrizni a pszichés integritást, tehát ennek a lépésnek az ismeretlen területek felé akkorának kell lennie, hogy hogy az még elbírható legyen. Ennek az optimumnak az eltalálása elméleti felkészülést, gyakorlati tapasztalatot és természetesen óriási intuitív ráhangolódást igényel a légzéskísérő részéről.

Reinkarnációs emlékek rebirthingben

Nos, igen, a Rebirthing-légzés reinkarnációs emlékeket képes előhívni. De aki ezzel a céllal hív fel, azt le fogom beszélni a múltban való kutakodástól.
Egyrészt azért, mert az a fátyol nem véletlenül van a szemünk előtt. Másrészt azért, mert a Rebirthing során átélteket nem mi irányítjuk, nem lehet "rendelésre dolgozni". Harmadszor azért, mert a szeptikusok is átélhetnek olyan mentális képeket, érzéseket, amelyek akkor is működnek, ha nem értelmezzük őket reinkarnációs emlékeknek, csak a psziché szimbólumalkotó tevékenységének egy gyógyító folyamat során.

Előző életeink ismerete - és ezáltal egyfajta "életre-hívása" - megzavarhatja fejlődésünket Stylianos Atteshlis szerint (Markides, 2006). Hogyan?

"Tegyük fel például, hogy valaki jelen életében jó misszionárius. Fejlődésében eljutott arra a szintre, ahol már többé nem okoz neki gondot az alkohol, mint korábbi inkarnációiban. Az Egyetemes Emlékezetben azonban él ennek az embernek az alkoholista része. Ha jelen életében újraélednek ezek az emlékek, visszatérhet régi szokásához, és ismét alkoholistává válhat." (Markides, 2006, 130.o.)

Miért van az akkor, hogy a gyógyuláshoz, fejlődésbeli elakadás megszüntetéséhez sok esetben mégis arra van szükség, hogy nem csak képszerűen, de érzésekkel, érzetekkel együtt újraéljük traumatikus múltunkat? Tapasztalatom szerint épp a legkellemetlenebb emlékek bukkannak fel újra - a kínzatásoké, szenvedéseké, gyilkosságoké. Sejtésem szerint ezek olyan sokként érik (érték) az organizmust (és természetesen ez alatt nem a jelenlegi itt és most fizikai testet értem), hogy az a későbbi életekben is zavart okoz. Ezeknek az energiablokádoknak a feloldódása az újraélés és elfogadás révén történhet meg. Képzeld csak el, hogy milyen gyógyító tapasztalat lehet már önmagában az, hogy átélsz egy középkori kínzást azzal a teljesen éber tudattal, hogy "túlélted" (ha nem is fizikai testeddel), hiszen itt fekszel egy XXI. századi kanapén!
Hogy kinek mire van szüksége - a jótékony felejtés homályára vagy a korábbi életek tudatosítására - azt nem a mi dolgunk eldönteni. És ahogy ezt már korábban írtam, a Rebirthing-légzés tökéletesen szabályozni tudja ezt.

A transzlégzés potenciális veszélyei

Találkoztam olyanokkal, akik nem megfelelő légzésvezetés mellett negatív élményben részesültek, azaz nagyon rossz élménnyel szálltak ki a folyamatból és benne ragadtak testileg-lelkileg abban a rossz állapotban.

Ez gyakran csoportban fordul elő, ahol a melléjük rendelt pár (ha van), bár ott ül mellette, nem tud segíteni neki feldolgozni az élményt, amit átél. Az is probléma lehet, hogy a csoportvezető által mindenki számára diktált tempó illetve a csoportban alkalmazott zene nem az egyén saját légzésritmusának felel meg.

Ilyen értelemben biztonságosabb egyedül lélegezni, mert ott abbahagyod, mielőtt veszélyes terepre érnél. Ha más vezet téged úgy, hogy rögzített ritmust vár el, akkor nem érzi a te határaidat és belehajt olyanba, ahol nem tud követni. 

Egyéni légzés alkalmával is hallottam már kellemetlen zárást, ott is csak a légzést kísérő hozzá nem értése miatt fordult elő „beleragadás” a kellemetlen élménybe. A légzéskísérőnek tudnia kell, hogy a görcs, a fájdalom, a sírás mind-mind természetes jelenségek, de nem kizárólagos történések. A gyógyuláshoz elengedhetetlen, hogy a légzést végző személy eljusson a fájdalom feloldásáig. A "nem szabad kiszállni, amíg nem harmonizálódott minden" nagyon egyszerű szabály, de erő kell a betartásához. A légzéskísérő részéről is, ami a sok tapasztalatból származik, és persze a lélegzőnek is ki kell tartania.

Nagy felelősség ez.

Leonard Orr sem  követeli meg, hogy aki légzést kísér, bármilyen speciális végzettséggel rendelkezzen. Én ezzel nem értek egyek, hiszen elég mélyen kotorászunk a tudattalanban. Hogy csak egy példát emeljek ki: ismerni kell az elhárító mechanizmusok létét és létjogosultságát, hiszen a légző személy pszichéjében fontos falakat törünk át. Ez nem veszélytelen.

Az én felelősségvállalásomra ebből a szempontból az jellemző, hogy maximálisan figyelek a személy saját ritmusára. És a légzés, amit én használok Rebirthing során, teljesen gyengéd.