Tetánia, hiperventilláció

Amikor a képzésen Leonard Orr kijelentette (kérdésemre válaszolva), hogy a rebirthing nem hiperventilláció, bólintottam, de nem hittem neki. Azt gondoltam, oké, ő nem így hívja, de a lényeg ugyanaz.
Azóta saját tapasztalataim megerősítettek abban, hogy valóban nem hiperventillációról van szó.
Két bizonyítékom volt magam számára, amivel meggyőztem magam:
1. Ha a hiperventilláció fiziológiás folyamatáról lenne szó, akkor annak minden egyes alkalommal ugyanúgy kellene ismétlődnie. A hiperventillációs tünetek (zsibbadás, szédülés, és ezek közül a legmarkánsabb, a kéz tetániás őzfejtartása, azaz görcsös pózba merevedése) azonban nem jelentkeznek minden egyes alkalommal, kizárólag az első 1-2 légzésnél (és van, akinél egyáltalán nem).
2. A pánikbetegségben szenvedők provokációs tesztjének egyike a hiperventilláció: a pánikbetegek 60-90%-a az erőltetett, gyors, mély légzésre pánikrohammal reagál (míg az egészséges embereknek csak 0-20%-a). Volt diagnosztizált pánikbeteg nálam. Biztos voltam benne, hogy pánikrohama lesz. Nem lett.

Miért? Mert ez nem a hiperventilláció előidézésénél használt gyors, erőltetett, mély légzés, hanem (mélynek mély, de) gyöngéd, ellazult, egymással összekapcsolt lélegzés.

A hiperventillációra emlékeztető tetániás görcs Leonard Orr szerint pre-, vagy perinatális traumával van összefüggésben, a születés előtt vagy környékén megéllt érzelmi sokkal és/vagy félelemmel. The New Rebirthing Book című könyvében sajnálatát fejezi ki mindazokkal szemben, akiknek el kell viselniük ennek a görcsölésnek és zsibbadásnak minden kellemetlenségét, de szerinte gyógyító erejű a tünet mögött rejlő oknak a légzés általi megszüntetése. A gyógyulás - mint ahogy azt nem győzöm hangsúlyozni - a probléma feltárásán keresztül történik.

A transzlégzés potenciális veszélyei

Találkoztam olyanokkal, akik nem megfelelő légzésvezetés mellett negatív élményben részesültek, azaz nagyon rossz élménnyel szálltak ki a folyamatból és benne ragadtak testileg-lelkileg abban a rossz állapotban.

Ez gyakran csoportban fordul elő, ahol a melléjük rendelt pár (ha van), bár ott ül mellette, nem tud segíteni neki feldolgozni az élményt, amit átél. Az is probléma lehet, hogy a csoportvezető által mindenki számára diktált tempó illetve a csoportban alkalmazott zene nem az egyén saját légzésritmusának felel meg.

Ilyen értelemben biztonságosabb egyedül lélegezni, mert ott abbahagyod, mielőtt veszélyes terepre érnél. Ha más vezet téged úgy, hogy rögzített ritmust vár el, akkor nem érzi a te határaidat és belehajt olyanba, ahol nem tud követni. 

Egyéni légzés alkalmával is hallottam már kellemetlen zárást, ott is csak a légzést kísérő hozzá nem értése miatt fordult elő „beleragadás” a kellemetlen élménybe. A légzéskísérőnek tudnia kell, hogy a görcs, a fájdalom, a sírás mind-mind természetes jelenségek, de nem kizárólagos történések. A gyógyuláshoz elengedhetetlen, hogy a légzést végző személy eljusson a fájdalom feloldásáig. A "nem szabad kiszállni, amíg nem harmonizálódott minden" nagyon egyszerű szabály, de erő kell a betartásához. A légzéskísérő részéről is, ami a sok tapasztalatból származik, és persze a lélegzőnek is ki kell tartania.

Nagy felelősség ez.

Leonard Orr sem  követeli meg, hogy aki légzést kísér, bármilyen speciális végzettséggel rendelkezzen. Én ezzel nem értek egyek, hiszen elég mélyen kotorászunk a tudattalanban. Hogy csak egy példát emeljek ki: ismerni kell az elhárító mechanizmusok létét és létjogosultságát, hiszen a légző személy pszichéjében fontos falakat törünk át. Ez nem veszélytelen.

Az én felelősségvállalásomra ebből a szempontból az jellemző, hogy maximálisan figyelek a személy saját ritmusára. És a légzés, amit én használok Rebirthing során, teljesen gyengéd.

Fájdalom

Azt nem ígérem, hogy nem fog fájni.
A rebirthing-légzés által meghívott energia úgy működik, mint egy jó sebész. Megtalálja, feltárja és kitisztítja a sérült területet. Csak érzéstelenítés nélkül. Egy seb feltépése bizony fáj, akármilyen jellegű is a probléma.
De tudni kell - és a gyötrelem közben észben tartani - hogy ez a seb egyszer s mindenkorra eltűnik az életedből, ha teljes valójában meg mered élni a fájdalmat, bele mered engedni magam. Ha menekülsz előle, nem lehet feloldani, így örökké ott fog kullogni a nyomodban.
Persze ez nagyon nehéz - ezért is kell a kísérő, hiszen egyedül szinte lehetetlen a mélyére menni ennek a szenvedésnek. De megéri.
A rebirthing energialégzés kapcsán teljesen helytálló a mondás: egy nagy levegőt kell venni és túl-lenni rajta.

A félelem feloldása rebirthingben

A rebirthing-légzés által meghívott isteni energia olyan, mint a legjobb sebész: megtalálja a gócot és kivágja. A sérült terület feltárása, maga a műtét fájdalmas - de egy életre megszabadulunk tőle.
A test minden trauma vagy erőteljes érzelmeket generáló esemény lenyomatát tárolja. Ilyen negatív élmény a félelem, a feszültség, amelyektől első lépésként megszabadít minket a rebirthing. Persze nem kellemes érzés, hiszen ezek görcsök formájában jelentkeznek. Sokaknál akár az első 10 ülés is elmehet erre a "nagytakarításra" - és épp ezért van szükség kíséretre ebben az időszakban, mivel nehéz ezen a nehéz időszakon bátorítás nélkül átvergődni és megadóan tűrni az esetleges fájdalmat. De nem győzöm hangsúlyozni, hogy megéri. Ezeket a fájdalmakat (persze nem ennyire koncentráltan)folyamatosan cipeljük magunkkal a nap 24 órájában hosszú éveken keresztül. A légzés során ezeket egyetlen egyszer kell átélni, és soha nem fognak visszatérni többet. (Persze, ahogy Leonard Orr mondta, vannak olyan fájdalmak, amelyeknek nem elég egyetlen alkalom, de néhány üléssel a legmakacsabb probléma is feloldható.)

Félelem nélkül

Ha félelem nélkül élhetnénk, olyan könnyed lenne a létezésünk, amit elképzelni sem tudunk. De nem tudjuk elképzelni, mert mindannyian, kivétel nélkül, akár tudunk róla, akár nem, rengeteg félelmet hordozunk. Minden lépésünket áthatja a bizonytalanságtól, a szeretetlenségtől - és magától a félelemtől való félelem.

Én még a rebirthingtől is féltem. Teljesen lehetetlen volt számomra kísérő nélkül rebirthing-légzést végezni, mert annyira rettegtem. Persze racionálisan fogalmam sem volt mitől, hiszen tudtam, mennyire fantasztikus dolog ez, és veszélyérzetem sem volt. Egyáltalán nem nem tartottam attól, hogy bármi bajom történhetne.
Feltehetően a változás rémisztett, maga az elindulás - ami logikusnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy 10 hónapra születtem (az én időmben még nem indították be a szülést). Óriási erőfeszítésembe került elkezdenem lélegezni - egész életem szorgosan épített akaraterejének minden morzsájára szükségem volt, hogy belépjek ebbe az ismeretlen birodalomba. Soha, senkit nem láttam még ennyire küzdeni, pedig rengeteg légzést kísértem már végig. Ennek tudatosodása - és kezdődő feloldódása - akkor következett be, amikor egy látó orosz nő, aki a rebirthing-légzésemet vezette, elmesélte utólag, hogy egy angyal állt a fejemnél a légzés elején, és ő segített kitisztítani a fejem annyira a félelem sötét energiájától, hogy el tudjak indulni. Bevallom, nem lepett meg ez az információ. Ismerve belső ellenállásomat, emberfelettinek tűnt a lépés, amit megtettem, amikor beléptem a rebirthing által megnyitott kapun át az ismeretlen földjére. Erre egyedül soha nem lettem volna képes. Áldásnak tartom, isteni ajándéknak, hogy segítséget kaptam ehhez.